Előnyök? Csak az van! A lézeres szőrtelenítés hatását nyáron a legjobb élvezni, ugyanis nem kell egyeztetned a kozmetikusoddal időpontot a nyaralás előtt, hogy sima legyen a lábad és bikinivonalad, mivel minden nap olyan, mintha aznap szőrtelenítettél volna.
Ez a tartós szőrtelenítés hatása. De meséljen helyettünk a kedves vendégünk, aki már kipróbálta, sőt részt is vett az összes kezelésen: Judit nagyon szimpatikus volt, mindenről tájékoztatott, így a legnagyobb biztonságban éreztem magam.
A kezelés időtartama hihetetlen gyors volt: alig voltam bent 15 percet és már végeztünk is.
Már a második kezelés után észrevettem, hogy kevésbé nő a szőröm, sőt az eddigieknél sokkal gyengébbek a szálak, így igen ritkán kellett két kezelés között a borotvához nyúlnom, ami eddigi életem során nem sokszor volt elmondható. Sokan azt gondolják, hogy fájdalmas a kezelés, pedig nem. Enyhe csipkelődő érzést ugyan éreztem, de össze sem hasonlítható a gyantával, vagy az epilátorral. És a legjobb az egészben, hogy megfelelő védekezéssel nyáron is el tudtam kezdeni a kezelést, így már nem kellett a strandon sem bujkálnom az erős és gyors növésű szőrömmel (mert már nem volt ilyenem). Az utolsó kezelés után rájöttem, hogy az egész testemen ezt akarom látni és érezni. Annyival könnyebb így az élet!
Ahogy a kedves vendég is írta, nem kellett bujkálnia, vagy takargatnia magát a strandon, hiszen állandóan sima volt a bőre. Ezért is ajánljuk meleg szívvel ezt a szolgáltatást! Ha Te is ezt a hatást szeretnéd érezni keress fel minket, hogy minél hamarabb elkezdhessük a kezelést!
Jelentkezz be kezelésre!
Válaszd a Fodor Lasert, ha egy professzionális kezelést és élményt keresel! Tel.: +36 30 101 3231 | Email: fodorlaser@gmail.com